RECEPTEK

RECEPTEK

Gyöngylabdák

Tévesen hiszik, hogy minden hunani étel fűszeresen csípős. Épp ellenkezőleg, sok nem ilyen, így éppen ez a fogás, amely nevét a gombócokon kis gyöngyszemként csillogó ragadód rizsről kapta.

Három másik fogás mellett 6 személyre elegendő

Hozzávalók 6 főre

  • 15 dkg fehér ragacsos rizs
  • 4 db közepes nagyságú szárított kínai gomba, vízben áztatva
  • 2 evőkanál szárított apró tengeri rák, átmosva
  • 4 db frissen hámozott vagy konzervben eltett és lecsepegtetett vizigesztenye
  • 35 dkg sertéshús (amelyből kb. 7 dkg a zsír, és 28 dkg a színhús)
  • ½ teáskanál só
  • 8 fordulat fehér bors a borsdarálóból
  • 1 evőkanál burgonyaliszt
  • 5 dkg sovány sonka

Az elkészítéshez szükséges eszközök

1. Mossuk át a rizst, és ujjunkkal dörzsölgessük finoman, miközben háromszor-négyszer vagy addig cseréljük rajta a vizet, amíg már nem zava-ros. Csepegtessük le.
2. Kb. 4 órára áztassuk bő hideg vízben. Jól csepegtessük le és terítsük szét egy tálcán.
3. A beáztatott gombát csepegtessük le, nyomkodjuk ki belőle a felesleges vizet, de hagyjuk nedvesen. Vágjuk fel gyufafej nagyságú kockákra.
4. 10-15 percre áztassuk rákokat annyi forró vízben, hogy éppen elfedje őket. Csepegtessük le, de az áztatólevet tegyük félre.
5. A rákokat és a vizigesztenyét vágjuk finomra vagy daráljuk meg.
6. A zsíros sertéshúst vagdaljuk egészen apróra vagy daráljuk durvára.
7. Egy nagy tálban keverjük össze a gombát, a szárított rákot, a vizigesztenyét és a sertéshúst. Tegyük bele a sót, a borsot és burgonya-lisztet. Kanalanként adjuk hozzá 3 evőkanál vizet és a rákok áztatólevét.
8. Vágjuk fel a sonkát gyufafej nagyságú kockákra és keverjük a rizs közé.
9. Vegyünk a tenyerünkbe kb. 1 evőkanál sertéshúskeveréket és formázzunk pingponglabda nagyságú gombóccá. Hengergessük meg a rizsben és a sonkában úgy, hogy mindenütt rátapadjon, és tegyük egy hőálló tálra. Ezt addig folytassuk, amíg a sertéshúskeverék el nem fogy. Több tálnyi sertéshúsos gombócot kapunk.
10. Wokban vagy párolóedényben 15 percig gőzöljük .
11. A gyöngylabdákat vagy egy tálban egymásra halmozva, vagy egy előmelegített tálon elrendezve forrón tálaljuk.

Tofu,
A kiválasztott termék a kosárba került!